Aktualitások

Bűnmegelőzési hírlevél (február)

  • date
  • 2015-02-27

Komárom-Esztergom megye biztonságáért bűnmegelőzési projekt

 

Alosztályunk a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázati támogatásának segítségével a következő bűnmegelőzési programokat hirdeti meg, melyekre várjuk a jelentkezéseket:

 

  1. Idős kortárs segítő program

Az „Életet az Éveknek” Komárom – Esztergom Megyei Nyugdíjas Szervezetek Egyesületével és a KEM Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Osztályával közösen idős kortárs segítő programot indítottunk 2010-ben, melyhez 2014-ben már a KEM Baleset-megelőzési Bizottság is csatlakozott. 2014-ig 300 aktív idős ember vett részt a  képzéseken. Kérdőíves felmérés segítségével vizsgáltuk a program hatékonyságát, egy kortárs segítő átlagosan 27 másik idős embert ér el, és tud megelőzési tanácsokat és szóróanyagot átadni. Három képzést tartunk a jelenlegi projekt keretében, ezekre várjuk az érdeklődőket, akik szeretnének többet tudni az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzési lehetőségeiről, és szívesen továbbadják a hallottakat kortársaiknak. A képzésekre várjuk azon kortárs segítőket is, akik már korábban részt vettek a képzéseken, hiszen az ismeretek frissítésére szükség van, és az projekt során készülő új szóróanyagokkal is ellátjuk  őket.

 

A képzések időpontjai és helyszínei:

  • 2015. március 17. 9.00 órától 12.00 óráig Esztergomi Rendőrkapitányság tanácsterme
  • 2015. március 24. 9.00 órától 12.00 óráig a főkapitányság üdülője Tata, Boglárka u. 2. sz. alatt
  • 2015. május 6.  9.00 órától 12.00 óráig a főkapitányság üdülője Tata, Boglárka u. 2. sz. alatt

A képzésen kávét, üdítőt és ebédet biztosítunk a résztvevők számára.

Jelentkezni lehet a következő elérhetőségeken:

telefon: 34/517-755  e-mail: bunmeg@komarom.police.hu

 

  1. Szemfüles Szomszédok program                      

Bűnmegelőzési pályázat lakóközösségek részére

 

Az egymásra figyelő, egymást segítő lakóközösségek kialakítása érdekében pályázatot írunk ki Komárom-Esztergom megyei lakóközösségek, településrészek, önkormányzatok számára. A vagyonvédelem egyik leghatékonyabb módszere, ha az egy lakókörnyezetben élők figyelnek egymásra, segítik egymást. Pályázatunk célja, hogy a megyében kialakuljanak az összetartó, egymást segítő közösségek, és a már meglévők példáját be tudjuk mutatni.

 

A pályázatban előnyt élveznek azok a közösségek, akik a következő tevékenységeket végzik:

  • a környéken élő idős emberekre különösen figyelnek, segítik őket
  • a lakókörnyezetet közösen szépítik
  • vagyonvédelmi eszközöket is alkalmaznak a biztonság érdekében
  • vállalják, hogy 2015. május 10-ig szomszédoló összejövetelt szerveznek, ahol rövid bűnmegelőzési fórumnak is helyt adnak

 

Pályázni a mellékelt adatlap benyújtásával lehet.

 

A pályázatokat a következő címekre várjuk:

 

levélcím: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság  Bűnügyi Osztály Bűnmegelőzési Alosztály, 2800. Tatabánya, Komáromi u. 2.

 

e-mail: bunmeg@komarom.police.hu

Beadási határidő: 2015. március 31.

Eredményhirdetés: 2015. április 3. 

 

A nyerteseket levélben értesítjük.

A pályázat nyertesei vagyonvédelmi eszközöket nyernek, illetve valamennyi pályázó a program logójával ellátott matricákat kap, melyeket a házak bejáratánál fel lehet ragasztani.

 

 

 

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

                                                                                         Bűnügyi Osztály

                                                                                  Bűnmegelőzési Alosztály                     

 

A projekt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.

Pályázati adatlap

a Vigyázz, szemfüles szomszédok elnevezésű bűnmegelőzési pályázathoz

 

 

pályázó közösség:

a közösség képviselőjének neve:

 

címe:

 

telefonszáma:

e-mail címe:

a lakókörnyezet leírása: (családi házas, társas házas, hány lakó él ott, hány házból áll a közösség, korösszetétel)

 

 

 

 

 

 

a lakóközösség eddigi tevékenysége a közösségszervezés, bűnmegelőzés érdekében:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a lakóközösség tervezett tevékenysége a közösségszervezés, bűnmegelőzés érdekében:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

Közösség képviselőjének aláírása:

Szechenyi 2022