Aktualitások

SZOPTATÁS VILÁGHETE 2015.

  • date
  • 2015-08-07

augusztus 1-7.

Mottó:

Szoptatás és munka- Legyen összeegyeztethető!

 

Nemzetközi szinten a WABA (World Alliance for Breastfeeding Action) szervezi és koordinálja a Szoptatás Világhetének megünneplését, mely  1992-ben indult útjára és témája minden évben más és más.

 

WABA globális hálózata azoknak a szervezeteknek és egyéneknek, akik hisznek abban, hogy a szoptatás /anyatejes táplálás joga minden gyermeknek és anyának és akik elkötelezték magukat, hogy védik elősegítik és támogatják ezt a jogot. A WABA azon dolgozik, hogy segítse az Innocenti Deklaráció alkalmazását, és szorosan együttműködik az UNICEF-fel. A szoptatási világhetet több mint 120 országban ünneplik minden évben.

 

A Magyar Védőnők Egyesülete 1993-ban   csatlakozott a világrendezvényhez, amikor is a WHO és az UNICEF 1993-at az ANYATEJ VILÁGÉVÉNEK nyilvánította.

 

– A kommunikáció képessége olyasmi, amit igen korán megtanulunk az életünk során. Pl.: egy enyhe kocogtatás az anya hasüregében a magzat első külvilággal való kapcsolatát jelenti. A szoptatás alatti szemkontaktus az anyával tulajdonképpen bevezeti az elengedési reflex kialakulását, maga a baba szopása pedig minden jelet, információt megküld az anyai test megfelelő helyére annak érdekében, hogy az elegendő mennyiségű tejet termeljen a baba számára, megfelelő időre, megfelelő hőmérsékletben és mennyiségben.

 

– Minden évben újabb és újabb kutatások erősítik meg azt, hogy milyen fontos a kizárólagos szoptatás a baba 6 hónapos koráig, valamint a további folyamatos szoptatás, egyéb táplálék kiegészítés mellett a gyermek kétéves koráig vagy azon túl is.

– Az anyatejes táplálás optimális tápanyag bevitelt jelent a gyermek számára, csökkenti bizonyos betegségek kockázatát, mint pl.: a hasmenés, légző rendszeri betegségek (pl.: tüdőgyulladás), fülbetegségek és hugyúti fertőzések.

A szoptatás alapvető része a gyermek megfelelő gondozásának, biztosítja az egészséges növekedést és lelki fejlődést. Csökkenti az anya számára az emlő és petefészek rák, a vashiányos anaemia és csípő combnyak törés kockázatát.

 

Az új technológia felhasználása

A szoptatás szószolóinak meg kell győződniük és biztosnak kell lenniük abban, hogy időben, pontosan hatásos és kulturálisan elfogadható szoptatással kapcsolatos üzeneteket közvetítenek.

 

Meghatározó fontosságú, hogy a szoptatással kapcsolatos tények, ismeretek minden elérhető kommunikációs csatornán terjednek (Internet, rádió, tv, videó, újságok, rajzfilmek, elbeszélések, bábozás, zene, dráma, színház, plakátok, hirdetőtáblák, stb.)

 

Szoptatási trendek Magyarországon

A 60-as években Magyarországon a nők több mint 50%-a táplálta kizárólag anyatejjel gyermekét a szülést követő első három hónapban. Egyes években ez az arány majdnem elérte a 60%-ot. A mesterségesen (tápszerrel) táplált gyermekek aránya csak 5% körül mozgott.

A 70-es években az első 3 hónapban kizárólagosan szoptató édesanyák aránya 30% körülire esett vissza, míg a vegyes táplálás és a mesterséges táplálás 10-10 %-kal nőtt. 1980-as években érte el csúcspontját, a tápszerrel történő táplálás, csecsemők több mint 16%-a kapott tápszert.

A nyolcvanas évek közepétől a szoptatás aránya ismét emelkedni kezdett és 1991-re a háromhónapos korig történő kizárólagos szoptatás aránya elérte a 44%-ot. A mesterséges táplálás aránya 11,1% volt.

A szoptatást népszerűsítő programok, a bababarát szülészetek, valamint a szoptatás támogató civil kezdeményezések terjedését a szoptatási arányok jelentős növekedése követte a 90-es években.

1997-ben a 3 hónapos korig kizárólag anyatejjel táplált csecsemők aránya már 49.6% volt, s ez az arány 2003-ra 65,3 %-ra emelkedett.

Ezek a számadatok azonban kissé félrevezetőek voltak, mivel a kizárólagosan szoptatott csecsemők közé sorolták ekkor még azokat is, akik tea, gyümölcslé pótlást is kaptak. A szigorúbb statisztikai adatfelvétel miatt a kizárólag anyatejjel táplált csecsemők aránya 2004-ben ugyan visszaesést mutat, de erről az 58%-ról (2008) tudható, hogy valóban csak a kizárólag szoptatott újszülötteket tartalmazza.

 

Az adatgyűjtés pontosítása következtében és a WHO iránymutatása szerint az évek során megváltozott a besorolás és a feltételek.

2014-ben 4 hónapos korig (119 napos korig) kizárólagosan szoptatott csecsemők aránya 52,7 %.

Napjainkban igen szigorú protokoll szerint soroljuk a kizárólagosan szoptatott csecsemők közé a gyermeket.

 

Meghatározás:

Kizárólagos anyatejes táplálás: a csecsemő (megszületése pillanatától) anyatejet – beleértve a saját anya lefejt tejét és idegen női tejet – kap 6. hónap betöltéséig (azaz anyatejen, szükség esetén orális rehidráló folyadék, vitaminok, ásványi anyagok és gyógyszerek csepp és szirupon kívül semmilyen más táplálékot nem kaptak)

Szoptatás folyadék-kiegészítéssel: a kizárólagos szoptatás definíciótól abban különbözik, hogy orális rehidráló folyadék, a vitaminok, ásványi anyagok és gyógyszerek csepp és szirup formában történő adásán túl folyadék (víz, víz-alapú italok, gyümölcslé) adását is megengedi, de ezen kívül semmi egyebet (tápszer, nem-humán tejek, étel alapú folyadékok). Ebbe a kategóriába az utóbbi években a csecsemők 5 % tartozik 4 hónapos

A hazai kórházakban jelenleg az édesanyák 99%-a kezdi el szoptatni gyermekét. Ez jóval magasabb arány, mint az EU átlaga (60%). Ugyancsak pozitív fejlemény, hogy 6 hónapos korban a mesterségesen táplált csecsemők aránya az évek alatt 27,7 %-ról 2014-ben 4,4 %-ra esett vissza, ezzel arányosan nőtt a vegyesen (anyatej+ hozzátáplálás) gyermekek száma. (28,8%-ról 55,4 %-ra).

 

Ha a WHO és az UNICEF ajánlásával vetjük össze a hazai szoptatást

 

Ennek megfelelően 6 hónapos korig kizárólag anyatejjel táplált csecsemők aránya ugyan emelkedett 1997-től, de nem lehetünk még megelégedve.

1997: 23,1 %,

2003: 40,5 %

2007: 43,9 %

2010: 38,9 %

2011: 37,3 %

2012: 36,1 %

2013: 34,8 %

2014: 34 %

 

  1. évtől gyűjtjük az 1 éves koron túl is szoptatott gyermekek számát, ami igen szépen emelkedik

2005: 28,4 %

2013: 36,9%

2014:   35,6 %

 

Eddigi Mottók voltak:

24. 2015 Szoptatás és munka- Legyen összeegyeztethető!

 

  1. 2014 Szoptatás – egy életre nyerhetsz vele!”
  2. 2013 „A szoptatás támogatása – Az édesanyák mellett”
  3. 2012. „Értsük meg a múltat, tervezzük a jövőt

20. 2011 „Az anyatej csodája, az élet csodája

  1. 2010 „Csak 10 lépés A babarát úton
  2. 2009 „Szoptatás – vészhelyzetben életet ment! Ön felkészült?
  3. 2008 „Aranyat érő támogatás
  4. 2007 “Szoptatás – Az első óra egymillió babát ment meg”
  5. 2006 „25 év a szoptatás védelmében
  6. 2005 „Anyatej és anya főztje: Szeretettel az egészséges babáért
  7. 2004 ”Kizárólagos szoptatás – az arany alap”
  8. 2003 „Szoptatás a globalizálódó világban a békéért és az igazságér”
  9. 2002 „Szoptatás: egészséges édesanyák és egészséges csecsemők”
  10. 2001 „Szoptatás és az információ kora”

9., 2000 „ A szoptatás: a TE jogod”

8., 1999 „ A szoptatás: az életre szóló tanítás”

7., 1998 „ A szoptatás: a legjobb befektetés”

6., 1997 „ A szoptatás: a természetes út”

5., 1996 „ A szoptatás: a közösség felelőssége”

4., 1995 „ A szoptatás: az anyák, a nők megerősítése”

3., 1994 „ Óvjuk a gyermekek egészségét: támogassuk a törvények megvalósulását”

2., 1993 „ Anya- barát munkahelyeket- kezdeményezés (munkahelyek bevezetése)

1., 1992 „ Baba- barát kórházak- kezdeményezése” /postacím + naptár /

 

Szechenyi 2022